Ösztöndíjprogram

A Gazdasági Kutató és Fejlesztő Szövetség kiemelt céljának tekinti, hogy támogassa a pályakezdő, vagy a doktori fokozat megszerzése előtt álló kutatókat. Ennek a célnak a megvalósítása érdekében hoztuk létre predoktori kutatói ösztöndíjprogramunkat.

A program lényege, hogy olyan fiatal, a doktori fokozat megszerzésére készülő kutatókat támogasson, akik gazdaságilag hasznosítható irányba kutatnak, de szükségük van támogatásra mind anyagi, mind kapcsolati szinten.

A gazdasági hasznosíthatóságot a lehető legtágabb értelemben fogjuk fel: a nyilvánvalóan gazdasági tudományterületek mellett idetartoznak a szociológiai, pszichológiai és egyéb humánkutatással összefüggő paradigmák, valamint olyan környezetközpontú gyártási technológiák, amelyek alternatív energiaforrásra támaszkodnak.

Az ösztöndíjprogram keretében a jelöltek egyedi elbírálásban részesülnek: kutatói kvalitásai és referenciái mellett megvizsgáljuk, hogy a jelölt által végzett doktori kutatás milyen módon építhető be egy, a GKF Szövetség által vitt kutatásfejlesztési projektbe, illetve képes-e elvinni egy új és teljes K+F projektet valamelyik partnerünknél.

A kedvezményezett teljes támogatásban részesülhet kutatását illetően, tehát nem csupán a szó klasszikus értelmében vett havi ösztöndíjat kap, hanem a rendelkezésére bocsájtunk egy olyan kutatási terepet is, amelyhez egyébként körülményesen juthatna csak hozzá.

Bejuttatjuk egy hazai céghez, ahol a vezetőséggel és a dolgozókkal együttműködve végezheti kutatási tevékenységét, így elkerülhetőek az ezen a területen jellemző problémák: az idő pénz, inkább dolgozzanak az emberek, nincs időnk a fejlesztésre, etc.

A kutatási projekt eredménye, a feltáró és fejlesztési javaslatokat tevő szakmai tanulmány a GKF Szövetség tulajdona, azt a kutató csak mint referenciát használhatja majd fel, viszont kölcsönös elégedettség esetén a szövetség további kutatásfejlesztési projektekben való részvételre is ajánlatot tesz, adott esetben kutatópartneri státuszban is.

Az ösztöndíjprogramra folyamatosan lehet jelentkezni, a beérkezett pályázatokat minden hónapban elbíráljuk.

Az érdeklődők keressék bizalommal tanácsadónkat, illetve küldjék be pályázatukat a hr@gkf.hu email címre, vagy a szövetség postacímére: 1201 Budapest Lehel u. 9 II.em.

A pályázat minimális tartalma:

  • Szakmai önéletrajz
  • Publikációs lista
  • Kutatási terv
  • Ajánlás a jelölt anyaintézményétől, amennyiben ilyennel rendelkezik
  • Hallgatói jogviszony-igazolás, amennyiben az adott szemeszterben hallgató valamelyik felsőoktatási intézményben

 

VÁRJUK JÖVENDŐ KUTATÓINK JELENTKEZÉSÉT!