Kutatásfejlesztés
Kutatásfejlesztés, K+F projektek generálása és koordinálása, illetve teljes körű projektmenedzsmentje. A kutatásfejlesztés (K+F) projektek alapvető célja a vállalati szegmens felé az innovációs járulék terhére finanszírozható fejlesztések megvalósítása a vállalati működés számos területén, például: HR, marketing, folyamatmenedzsment, szervezeti kommunikáció.
Célunk, hogy az innovációs járulék fizetésére kötelezett cégeknek a kutatásfejlesztés területén olyan szolgáltatást nyújtsunk, amelynek köszönhetően ők saját forrás bevonása nélkül tudnak fejlesztéseket végrehajtani.
Fontos azonban azt is leszögezni, hogy kutatásfejlesztés (K+F) tevékenységünk nem csak az innovációs járulék lehívásának keretei között valósul meg. Mi magunk is generálhatunk kutatásfejlesztés (K+F) projekteket saját finanszírozásból vagy pályázati forrásból. Továbbá bekapcsolódhatunk ügyfeleink vagy más cégek által, pályázati forrásból generált kutatásfejlesztés projektjeinek a kivitelezésébe, mint K+F tanácsadó szervezet.
A felsőfokú oktatási intézményekkel történő szinergia a kutatásfejlesztés effektív megvalósításán alapszik. Mi visszük az ügyfelet, koordináljuk, illetve vezetjük a projektet, a felsőoktatási intézmény pedig rendelkezésünkre bocsájtja szakmai, kutatói potenciálját (információt, tudományos műhelyt, kutatókat stb.). Az együttműködés eredményeképpen publikált tanulmányok, szakcikkek, vagy publikálásra előkészített szakdolgozatok készülnek. A felsőoktatási intézmény az általa elvégzett kutatásért pénzbeli ellenszolgáltatást kap, valamint lehetőséget, hogy a GKF Csoporton keresztül gyakornoki-, és ösztöndíjprogramokat indítson el, amivel szintén a kutatásfejlesztés gazdasági hasznosíthatóságát segítheti elő.
Összegzésképpen elmondható, hogy a kutatásfejlesztés területén a felsőoktatási intézményeknek a velünk folytatott együttműködés keretei között lehetőségük nyílik alkalmazott kutatási területen, különösen a szervezeti (és folyamatmenedzsment) innováció területén kutatásokat végezni, valamint a kutatásfejlesztés eredményeit írott publikációk formájában – vagy egyéb médiumokon keresztül – közzétenni. Ez anyagi vonzatain felül a szakmai, illetve tudományos tevékenység bővülésével, így az adott intézmény kutatásfejlesztési presztizsének javulásával is együtt jár.
A kutatásfejlesztés nem csupán hasznos és érdekes, hiszen magának a kis-, és középvállalkozói szektornak a növekedése is a kutatásfejlesztés révén válik lehetségessé, illetve átláthatóvá. A világgazdaság jelenlegi folyamataira tekintettel, a túlélés legfontosabb biztosítéka lehet a folyamatos innováció, a hasznosítható eredményeket hozó kutatásfejlesztési projektek, melyekhez a GKF Szövetség kutatásfejlesztési lehetőségekkel kapcsolatos személyre szabott tanácsadási, a kutatásfejlesztés különböző finanszírozási (innovációs járulék, az Új Széchenyi Terv pályázatai), a kutatásfejlesztési projektek kivitelezési és projektmenedzsmenti területein ajánl partneri együttműködést különösen a hazai kkv szektor számára.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:
A KUTATÁSFEJLESZTÉS FINANSZÍROZÁSA
SZEMÉLYESEN ÉRDEKLŐDÖM A KUTATÁSFEJLESZTÉSBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEKRŐL
