Közösségi projektek

Gazdasági Kutató és Fejlesztő Szövetség fontosnak tartja a hazai vállalkozói réteg társadalmi-közösségi szerepvállalásának (CSR) erősítését. Felméréseink alapján megállapításra jutott az a tény, hogy igény a CSR projektek legenerálásra lenne, viszont szakmai vagy személyi erőforrás a lebonyolításra, szervezésre nem áll rendelkezésre a hazai kkv-k többségénél.

Ezt a körülményt figyelembe véve a GKF Szövetség nem csak a saját szervezésében és saját szervezetében megvalósítandó projektekben vesz részt, hanem üzleti partnerei, illetve felkérések esetén más piaci szereplők közösségi szerepvállalását jelentő közösségi programok szervezésében és lebonyolításában is aktívan részt kíván venni. Ennek keretein belül megteremti a kapcsolatot a gyűjtő vagy fogadó intézményekkel (non profit szervezetek, alapítványok), valamint a konkrét lebonyolításba is bekapcsolódik saját szervezeti erőforrásait mozgósítva.

Hiszünk abban, hogy a felelősségteljes cselekvés teremthet csak valódi közösséget.