Történet
A Gazdasági és Kutatás-fejlesztési Szövetség ötlete egyidős a GKF Csoportéval, missziója megegyezik a cégcsoportéval. Küldetése a hazai gazdasági-, társadalmi-, és tudományos élet alapvető szereplőinek (kis-, és középvállalkozások, önkormányzatok, egyetemek és más tudományos kutatóműhelyek, civilszervezetek) kapcsolódási pontjaként működni és közös tevékenységüket megszervezni.
Sok közös gondolkodást követően 2009 januárjában született meg a fenti küldetést magáénak valló nonprofit szervezet alapgondolata, amit azonnal követett a szervezési munkák előkészítése, az ismeretségi kör-, és az igények felmérése, majd a piackutatás. Kiderült, hogy a hazai kis-, és középvállalkozói réteg vágyik a szervezettségre, szükségét érzi az innovációnak versenyképességének javítása érdekében.
A Szövetség tevékenységeit alapvetően ezek az igények hívták életre. Nincs innováció humán kutatásfejlesztés, piackutatás és megfelelő kommunikáció nélkül. Ezt ismerte fel az Új Széchenyi Terv is a piacorientált K+F tevékenység, vagy a vállalatok komplex technológiai innovációjának támogatására kiírt pályázatokkal. Az innováció eredményei pedig akkor válnak igazán értékessé, ha megfelelő területeken születnek meg (piackutatás), és megfelelő színvonalon kommunikáljuk (konferenciaszervezés) őket. Mindez pedig nem szól másról, mint a közösségfejlesztésről, amely missziónknak is központi eleme.
Tevékenységi területeink részletesen:
- Pénzügyi oktatás
- Híd-projekt (pillérei: kkv-k, önkormányzatok, kutatóműhelyek, felsőoktatási intézmények)
- Ösztöndíjprogram fiatal kutatóknak
- K+F projektek generálása és kivitelezése a vállalkozások versenyképességének növelése céljából
- Piackutatás
- Konferenciaszervezés
- Közösségi projektek
- Tanulmánykészítés
- CSR projektek
- Társadalmi kommunikáció (www.ujszechenyiterv.info)
2009 áprilisában zajlott le a GKF Szövetség alakuló közgyűlése, ahol a tagok egyhangúlag elfogadták a nonprofit, később kiemelten közhasznú szervezet alapszabályát. A beadott alapítási iratok elbírálásának ideje alatt sem tétlenkedtünk. Kutatásfejlesztési projektek előkészítésébe kezdtünk, valamint az ismeretségi körünkbe eső kutatókat szerveztünk be, akik kidolgozták kutatási témaajánlatainkat.
A GKF Csoporttal együtt 2009 augusztus elsején költöztünk a lehel utcai irodába, amely 47 m2-es területével az akkori 5 fős háttérszervezet számára még elegendőnek bizonyult. Az új irodának köszönhetően egyre több ügyfelet tudtunk ellátni, majd szeptember 10-én jött az örömhír, bejegyezték a Gazdasági és Kutatásfejlesztési Szövetséget, amely így már teljes gőzzel tudta szervezni innovációs, kutatásfejlesztési tevékenységét a hazai kkv-vel érdek-, és értékközösségben. Emellett egyre több megvalósíthatósági tanulmányt kellett készítenünk a GKF Csoport fejlesztési projektjeihez.
2009 októberében alakult meg hivatalosan is a GKF Csoport K+F üzletága, az évé végén pedig már 6 kutatás-fejlesztési projektet bonyolítottunk.
2010 januárjától a nagyobb irodában folytattuk munkánkat hazai gazdaság fejlesztéséért.
A 2010 márciusban lezajlott menedzsmenti offsite-on komoly viták során véglegessé vált a cégcsoport két éves stratégiája, ami a mi tevékenységeinkre is hatással volt. Közös célunk – ami az ügyfél és projektszámok arányában már látszik is – hogy ügyfeleink ne egyszeri fejlesztéseket hajtsanak végre a GKF Csoport közreműködésével, hanem mi legyünk azok, akik komplex fejlesztési partnerként – akár párhuzamos projektek keretében – álljunk a magyar vállalkozások, önkormányzatok és felsőoktatási intézmények mellett.
2010 júliusában szerveztük meg – a Magyar Termőföldért Szövetséggel közösen – a Fórum a magyar gazdaságért című konferenciasorozatát Fejér Megyében, öt helyszínen, ami nem kis szervezési feladatok elé állított minket, amiket azonban sikeres teljesítettünk.
2010 októberétől humán és szervezeti kutatás-fejlesztési tevékenységünkkel támogatjuk az – akkor alakuló – szervezetfejlesztési üzletág Lean és BPR szolgáltatásait.
2010-ben 5 K+F projketet zártunk le sikeresen, és 10 futó projektet hoztunk át a 2011-es évre.
Célunk 2011-ben is ugyanaz maradt: együtt dolgozni a hazai gazdasági-, és közélet szereplőivel saját vállalkozásaik, szervezeteik innovációja érdekében, és egy fórumra hozni őket a gazdaság fejlesztéseit lehetővé tevő technológiai és tudományos újításokat előállító tudományos világgal.
