Esettanulmányok
A Natix Kft. és a GKF Consulting Kft. sikeres együttműködése
A Natix Kft. 2010. februárban kereste meg a GKF Consulting Kft-t. Első lépésben a kecskeméti cég adatbekérőt kapott, és alapos átvilágítását követően egy tanácsadónk személyesen is találkozott ügyfelünkkel, hogy fejlesztési igényeikkel közelebbről is megismerkedjen, majd fejlesztési tanácsokat adjon, és forrással és a beruházással kapcsolatos kivitelezői és projektmenedzsmenti javaslatokkal segítse a kisvállalkozót. Tanácsadónk és az ügyfél megállapodása alapján a tanácsadó a pályázatírói ágazat, valamint a pénzügyi ágazat felé jelezte a felmerülő igényeket. Pályázatfigyelőink hamarosan jelezték, hogy márciusban a TÁMOP-2.3.3. képzéssel kombinált munkahelymegőrző pályázat fennmaradt forrásait újra megnyitották, melyről a Natix Kft.-t azonnal értesítettük hírlevélben, majd telefonon. A pályázó 100%-os támogatottsági intenzitással pályázhatott képzési támogatásra és bértámogatásra megfelelő indokokkal. A Natix Kft. nem hagyta ki ezt a lehetőséget.
A pályázatírást megelőzőleg, első körben a Regionális Munkaügyi Központ felé kellett egy speciális adatbekérőt beküldeni, melyben pályázatíróink, tanácsadóink és az ügyfél gondos, pontos és rugalmas együttműködésével – a szigorú elvárásoknak megfelelően – a projekt indokoltságát kellett meghatározni, melyet sokat tapasztalt és tehetséges pályázatíróink foglaltak koherens, logikus és teljes mértékben elfogadható szöveggé. Az RMK átengedte a Natix Kft. anyagát, ezzel zöld utat engedve a pályázat leadásának.
Meg kell jegyeznem, a 2009 és 2010 TÁMOP program keretében 98%-os sikerességgel tudtuk teljesíteni az RMK által állított első akadályt, és hasonló arányban támogatták az általunk írt pályázatokat, mellyel a rendelkezésre bocsájtott teljes keret 10%-át, megközelítőleg 1,5 milliárdos összegű projektet generáltunk, és nyertünk el.
A pályázatot ugyanaz a pályázatíró állította össze, aki az RMK felé megfogalmazta a leendő pályázó aggályait, piaci helyzetét, marketing stratégiáját, céljait és terveit. A pályázat közreműködő szerv (Európai Szociális Alap) felé történő benyújtását követően 1 hónappal döntés született. A Natix Kft. pályázatát az ESZA támogatta. Ezt követően 1 hónap múlva a közreműködő szerv és a pályázó között megszületett a támogatási szerződés, mellyel egy időben az elnyert támogatás 40%-os előlegének lehívására adtak lehetőséget, így ezzel a lehetőséggel is éltünk. Amint hatályba lépett a támogatói szerződés, elkezdődött a Natix Kft. munkavállalóinak képzése, melynek lebonyolítása a GKF Csoport projektmenedzsment csapatával és képzési üzletágunk iránymutatásával gördülékenyen zajlik és a mai napig tart.
A Natix Kft. rugalmas együttműködése és egyben felénk való elkötelezettsége nem maradt viszonzatlanul. A kisvállalkozás igényfelmérésénél, illetve annak fejlesztési szempontból történő átvilágításánál egy újabb lehetőséget kínáltunk, mellyel a modern vállalatirányítás kialakításához kapcsolódó komplex vállalati és szervezeti infokommunikációs fejlesztést kívántuk lehetővé tenni. Missziónkhoz híven mind a tanácsadás, a pályázatírás, mind a projektmenedzsment és a kivitelezés szintjén a fejlesztés mögé álltunk. Így történt, hogy a Natix Kft. vállalkozó szellemisége és a GKF Csoport szakmai tudása, valamint precíz munkavégzésének köszönhetően a pályázó mára gazdagabbá vált egy szerverrel, egy komplex vállalatirányítási rendszerrel, melyek tájékoztatási kötelezettségeiről természetesen már gondoskodtunk.
A GKF Csoport közös munkája a vállalkozással itt még mindig nem ér véget. 2011-ben komplex technológiai fejlesztést tervezünk, melyet a vállalkozás a beruházásoknak köszönhető további progresszív növekedése esetén az Új Széchenyi Terv 2011-es akciótervében szereplő Telephelyfejlesztésre kiírt pályázat keretein belül kívánunk megvalósítani.
