Munkatársak

Oszlányi Törtel

Alapító-tulajdonos, Ügyvezető Igazgató

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán szereztem történelem szakos diplomát, emellett közgazdaságot és kommunikációt hallgattam.
Diplomamunkámat a háborúk utáni gazdasági stabilizációs alternatívák és azok megvalósításának témájában írtam.
Pénzügyi területen tapasztalataimat a hazai piacvezető OTP banknál, valamint a világviszonylatban is meghatározó BNP Paribass-nál szereztem, ahol képzési és kommunikációs vezetőként dolgoztam.
Jelenleg a cégcsoport egyik ügyvezető igazgatójaként és tulajdonosaként a pénzügyi területet, illetve az üzleti expanziós területet vezetem.

 

 

Luft Tamás

Alapító-tulajdonos, Ügyvezető Igazgató

Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem pszichológusként.
Az egyetem után 4-5 évig egészségügyi területen, kórházakban dolgoztam általános pszichológusként.
A for profit szektorban a General Electric vállalatnál folyamatmunkatársként a back office területen dolgoztam.
Később, több tanácsadással foglalkozó cégnél pszichológiai tanácsadói feladatokat láttam el, illetve employee assistance program bevezetését végeztem.
Tréneri tapasztalatokat felnőttképzési területen szereztem, ahol vállalati ügyfeleknek oktatások kialakítását, szervezését bonyolítottam le, valamint speciális tréningeket tartottam.
Saját cégem, a Congurent kft. kifejezetten felnőttképzési területen, speciális és egyéni igények kielégítésével áll ügyfelei rendelkezésére.
A GKF Csoportban a GKF Consulting képzési üzletágának megalapítását, kialakítását, akkreditálását, és a teljes operatív működtetését végeztem el. Jelenleg is ezen a területen tevékenykedem a Congruent Kft keretein beül.
A cég oktatási területe mellett a projektmenedzsment és a vállalatirányítási rendszer koordinálása tartozik hozzám.

 

Balogh Balázs

Kereskedelmi Igazgató

Diplomáimat a Szolnoki Főiskola külgazdasági szakán, valamint a Corvinus Egyetemen szereztem.
A marketing és az értékesítés mindig is érdekelt, így ezeken a területeken kezdtem el pályafutásomat.
Dolgoztam külföldön, Angliában és az USA-ban, értékesítési területen.
Pályázati, képzési területre viszonylag későn kerültem, oktatóként, oktatásszervezőként, értékesítőként majd kereskedelmi vezetőként dolgoztam egy GKF-hez hasonló cégcsoportnál.
Ide 2010-ben kerültem, a kereskedelmi terület élére.
Fontosnak tartom a csapatmunkát: úgy gondolom, hogy kreativitással és kitartással bármit el tudunk érni, ha nagyon akarjuk.
És miért pont a GKF? Saját filozófiám nagyban hasonlít a cégcsoportéhoz: work hard, play hard!

 

Söröss Viktor

Alapító, Pályázati Üzletágvezető

A GKF Consulting pályázati üzletágának igazgatója vagyok.

A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar történelem szakán végeztem. Korábban kiadói területen dolgoztam, többek között a Ringier Kiadó Magazin Divíziójánál key account manageri pozíciót töltöttem be.
Pályázatokkal kapcsolatos tapasztalataimat pályázatírói, kommunikációs és ügyfélkapcsolatok lebonyolítási oldalán szereztem.
Jelenleg a GKF Consulting pályázatírói részlegének igazgatójaként az operációs feladatokért, a tanácsadók irányításáért, és az aktuális pályázatok előkészítéséért vagyok felelős.

 

Blahut Ottilia

Pályázatíró

A gyönygyösi Károly Róbert Főiskola közszolgáltatási közgazdász szakán végeztem.
A közszférát tanulmányaim befejezését követően a for profit szektor váltotta fel, egy mikrovállalkozásnál irodavezetőként dolgoztam.
Feladatkörömbe az általános ügyintézés, könyvelés és szervezési feladatok tartoztak. A piaci versenyben elengedhetetlen lehetőséget kínálnak a vállalkozások számára a pályázati támogatások, így ekkor kerültem kapcsolatba a pályázati rendszerrel is.
Később az évek során értékesítőként szereztem tapasztalatot ügyfélkapcsolati területen. A GKF Consulting Kft. dinamikusan fejlődő csapatának 2010 őszétől vagyok tagja, mint pályázatíró.

 

Gál Péter

Pályázatíró

2011 év elején szereztem diplomát a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Salgótarjáni Intézetében gazdálkodási és menedzsment szakon, közgazdász informatikus szakirányon. 2009 folyamán a főiskola hallgatójaként három hónapos szakmai gyakorlaton vettem részt, ahol Nógrád Megye Önkormányzatának készítettem elemzést a vállalatok-, kistérségek gazdaságáról és a megye tőkevonzó politikájának kialakításáról.

Fél éves kötelező szakmai gyakorlatomat a WAMSLER SE Háztartástechnikai Európai Részvénytársaságnál töltöttem, ahol a megyei szintű gazdasági és társadalmi együttműködést kialakítását támogató érdekszövetség, az Energetikai-, Gép- és Acélszerkezetgyártó- és Mechatronikai Beszállító Klaszter pályázati anyagának kidolgozásában vettem részt. Szakdolgozatomat a Klaszter szervezeti struktúrájáról és működéséről írtam.

2011 áprilisától dolgozom a GKF Consulting Kft. pályázatírójaként, egyaránt a non-profit és a for-profit szektorban. Jövőbeli szakmai fejlődésem garanciája munkatársaim szakértelme, a kreativitást és pontosságot megkövetelő munkakör, de főként a cég széleskörű kapcsolati tőkéje.

 

Németh Emese

Fejlesztési Tanácsadó

A Károli Gáspár Református Egyetemen angol és szervezeti kommunikáció szakon szereztem diplomát. Hallgatóként lehetőségem nyílt számos szervezettel együtt dolgozni, mely tapasztalatgyűjtés a szervezeti kultúra, a szervezeteken belüli konfliktusok boncolgatásában merült ki. A GKF Csoporttal már végzős egyetemistaként együtt dolgoztam. A cégcsoport sikerei, munkatársaim szakértelme, embersége és az egyre inkább szívügyemmé váló projektek mély elköteleződésemet és lojalitásomat eredményezték a munkám iránt.

Jelenleg a Magyarországon levő for-profit szervezeteknek nyújtok fejlesztési tanácsadást. Munkámban elengedhetetlennek tartom az ügyfeleimnek és projektjeiknek szentelt kiemelt figyelmet a zökkenőmentes és sikeres fejlesztések érdekében.

 

Szunyogh Judit

Projektmenedzser

Az Általános Vállalkozási Főiskola Üzleti kommunikációs szakán szereztem diplomát.
Szakdolgozatomat az Európai Unió által támogatott pályázatok gyakorlati megvalósításának folyamatáról írtam.
2007 óta dolgozom a pályázati tanácsadás területén. Korábban pályázatíróként, valamint pályázati tanácsadóként végzetem a munkámat.
2010-ben kerültem a GKF Consulting Kft-hez, projektmenedzsmenti területre.
Jelenleg is projektmenedzserként tevékenykedem.

 

 

Fári Ádám

projektmenedzser

A Szegedi Tudományegyetemen végeztem régészként.. A szakmámban eltöltött idő után, 2011 októberében kerültem a GKF Consultinghoz, eleinte pályázatírókén. Jelenleg a projektmenedzsment részlegen dolgozok, ahol a Gazdaságfejlesztési Operatív Program kiírásaiban nyertes pályázatok menedzsmentjét végzem.