Lean menedzsment
Szolgáltatásunk mottója:
“Ha csak módszereket tanulsz meg, a módszereknek a foglya leszel, míg ha elveket sajátítasz el, akkor saját magad gondolhatod ki a módszereidet.”
(Ralph Waldo Emerson)
A lean szükségességének indokai
A vállalati folyamatok hatékonyságának, illetve minőségének folyamatos és szisztematikus javítása mára a fenntartható versenyképesség kulcstényezőjévé vált. A piac többi szereplőjével szembeni, végletekig kiélezett versenyhelyzetben a fejlődés az egyetlen járható út. A lean termelési rendszer alkalmazásával azonosíthatóak és kiküszöbölhetőek a veszteségek, végül pedig a termelés és szolgáltatás folyamata a vevői igények alapján optimalizálható.
A lean menedzsment rendszer elméletét és gyakorlatát egyre nagyobb számban veszik át a világ vezető multinacionális vállalatai, de a magyar kis- és középvállalkozások is. Ezen szervezetek versenyképessége folyamatosan javul, mivel a lean rendszer által
- a piac változó igényeihez rugalmasan képesek alkalmazkodni,
- gyorsabban és pontosabban szállítják termékeiket, vagy szolgáltatásukat,
- alacsonyabban tudják tartani költségszintjüket
azáltal, hogy folyamataik veszteségtartalma jelentősen csökkent.
A lean céljai, szerkezete
A lean menedzsment általánosan megfogalmazott alapelvei minden szervezet esetében azonosak:
- a hozzáadott értéket tartalmazó tevékenységek fejlesztése,
- értékáram meghatározása a termék, vagy szolgáltatás előállításában,
- az értékáram folytonossá tétele,
- Just in Time: csak azt szabad előállítani, és csak akkor, amit és amikor a vevő igényel (a klasszikus toló rendszer helyett húzó rendszer kialakítása),
- veszteségek folyamatos felderítése és kiküszöbölése, tökéletességre törekvés.
Az 5 alapelv végső célja, hogy a vevői igényekhez igazodó anyagáramot (értékáramot) alakítsunk ki, valamint lerövidítsük a termék, vagy szolgáltatás a vevőhöz való eljuttatásának idejét. Az 5 alapelvet a következő szemlélet követése biztosítja: a hatékonyság folyamatos növelése a szervezet valamennyi érintett dolgozójának bevonásával. Ennek érdekében az eddig esetlegesen elkülönülő pozitív kezdeményezéseket tervszerű, rendszerbe épített folyamatos fejlesztéssel váltja fel, ahogyan a következő ábrán is látható:
Szolgáltatásunk megvalósítása
Bár a lean menedzsment általánosan megfogalmazott alapelvei minden szervezet esetén azonosak, a megvalósítás minden esetben személyre (szervezetre) szabott, hiszen az eltérő környezet eltérő módszereket igényel (lásd ismertetőnk kezdetén a mottónkat). Éppen ezért a Congruent Kft. lean tanácsadói a sablonmegoldások helyett mindig az ügyféllel közösen alakítják ki azt a lean programot, amely maximálisan illeszkedik a szervezet
- múltjába (figyelembe véve a már meglévő tapasztalatokat),
- jelenébe (figyelembe véve a szervezeti kultúrát és erőviszonyokat),
- és jövőjébe (figyelembe véve a vállalati stratégiát és célokat).
Szolgáltatásunk, a lean termelésirányítási rendszer bevezetése több, egymásra épülő szakaszból áll, így az elkülönült, rendszeren kívüli tréning napok helyett komplex fejlesztési folyamatot foglal magában. A fejlesztési program ütemezése a megrendelő igényei szerint alakítható. Ennek során szem előtt tartjuk
- az Önök által megfogalmazott igényeket,
- a rendelkezésre álló idő- és költségkeretet,
- szervezetük alapvető jellemzőit (tevékenységi kör, méret, humán erőforrás állomány, technológiai háttér, stb).
Szolgáltatásunk felépítése követi a PDCA (Plan, Do, Check, Adjust) elvet:
- igény- és állapotfelmérés,
- a menedzsment képzése,
- a dolgozók képzése,
- a lean rendszer bevezetése:
-
- a képzési folyamat során felmerülő fejlesztési projektek útján,
- a menedzsment és a dolgozók részvételével,
- projektmenedzsmentben is jártas tanácsadóink személyes támogatásával,
- a lean rendszer fenntartása a menedzsment önálló vezetésével,
- utánkövetés,
- szükség esetén további beavatkozások.
Mi nem csak tréningeken való részvételt és tanácsadói napok vásárlását, hanem tényleges fejlesztést ajánlunk, a szakmai tudás átadásával, amelynek segítségével a későbbiekben Önök önállóan is képesek lesznek a lean menedzsment rendszer általi folyamatos fejlődés útján maradni.
A lean képzés felépítése
Az alábbiakban ismertetett képzési terv szerkezete és időtartama az igények és a lehetőségek figyelembevételével rugalmasan alakítható és módosítható:
1. modul: Lean alapok
- A gazdasági környezet változásai, a XXI. század kihívásai
- A lean szemlélet kialakulásaTörténelmi háttér (Toyota Production System)
- Miért alkalmazzák?
- A hozzáadott érték és veszteség meghatározása
- A folyamatokban rejlő veszteségek:
o Túltermelés
o Készletek
o Mozgás
o Várakozás
o Túlzott megmunkálás
o Javítás
o Szállítás
o Lekötött tőke
o Kihasználatlan emberi erőforrások (fizikai és szellemi)
- Bevezetés a veszteség kiküszöbölés világába
- Feladat: veszteségvadászat az üzemben
2. modul: 5S (tiszta, rendezett munkakörnyezet kialakítása és fenntartása)
- Az 5+1 lépés:
o Seiri: Szelektálás
o Seiton: Szervezés
o Seiso: Ragyogás, tisztítás
o Seiketsu: Szabványosítás
o Shitsuke: Fenntartás
o Safety: Biztonságosság
- Feladat 1: közös üzemi séta, fényképezőgéppel példagyűjtés 5S hiányosságokról, lehetőségekről
- Feladat 2: a közös üzemi séta során tapasztaltakra építkezve a vezetőséggel és a tanácsadókkal közösen kijelölt projekt végrehajtása
3. modul: Vizuálmenedzsment
- Célja
- Felhasználási területek
- Buktatók, nehézségek
- Gyakorlati példák a mindennapi és az ipari életből
- Feladat: közös üzemi séta, fényképezőgéppel példagyűjtés vizuálmenedzsment hiányosságokról, lehetőségekről
4. modul: Poka Yoke (hibamegelőzés)
- A hibabiztosság szükségessége
- Hibák, hibaforrások
- Hibabiztos rendszerek
- Hibabiztosság a tervezésben
- Feladat: a vezetőséggel és a tanácsadókkal közösen kijelölt projekt végrehajtása
5. modul: VSM (Value Stream Mapping – Értékáram Térképezés)
- A VSM helye a stratégiai tervezésben
- Jelen állapot és jövő állapot térkép
- Jelölések, mérések, számítások
- Feladat 1: Értékáram térkép értelmezése
- Feladat 2: a vezetőséggel és a tanácsadókkal közösen kijelölt terület értékáram térképezése
6. modul: Flexibilis gyártási módszerek
- U alakú gyártócellák
- Egy darabos áramlás
- Jidoka, az intelligens automatizáció
- Just in Time
- Termeléskiegyenlítés, ütemidő, ciklusidő
- Feladat: a vezetőséggel és a tanácsadókkal közösen kijelölt terület átalakítása
7. modul: A problémamegoldás módszertana
- A problémák rendszerezett megközelítése
- A PDCA elv: Plan, Due, Check, Adjust (tervezd meg, hajtsd végre, ellenőrizd, szükség esetén avatkozz be)
- Gyökérok keresési módszerek
- Az FMEA technika: Failure Mode and Effect Analisys (Hibamód- és Hatáselemzés)
- Feladat: a vezetőséggel és a tanácsadókkal közösen kijelölt, szimulált, vagy valós probléma megoldási menetének megbeszélése
8. modul: Kaizen (folyamatos fejlődés)
- A Kaizen jellemzői
- Kaizen event, Kaizen workshop
- Csoportos ötletgyűjtési technikák
- Kreatív ötletek indukálása és szorgalmazása
- Feladat: a vezetőséggel és a tanácsadókkal közösen kijelölt projekt végrehajtása
Vissza a BPR-hez…

