Finanszírozás

Képzés, szervezet-, és folyamatfejlesztési projektjeinket elsősorban a szakképzési hozzájárulás terhére, illetve pályázati forrásból finanszírozzuk, hogy az Ön vállalkozásának, intézményének az a lehető legkisebb megterhelést jelentse.

A képzési projektek finanszírozhatósága némileg módosult az Új Széchenyi Terv keretében. A kiíró igyekszik fejlesztésekre ösztönözni a pályázókat, így a képzéseket sokszor valamilyen fejlesztési pályázaton való nyertességhez köti.

Ez természetesen nem minden esetben igaz, így van rá lehetőség, hogy megtaláljuk az Ön számára legoptimálisabb konstrukciót abban az esetben is, ha nincs lehetősége valamilyen egyéb fejlesztési projekt lebonyolítására.

Cégünk az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében a következő pályázatokat ajánlja figyelmébe:

Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP)

100%-os munkahelyi képzések országosan – TÁMOP-2.1.3

Mire?

  • Szakmai képzések
  • Idegen nyelvi képzések
  • A vállalkozás működésével kapcsolatos képzések
  • Számítástechnikai és informatikai képzések

Mennyi? Maximum 10 millió Ft (100%-os támogatási intenzitás mellett)

A pályázat részleteiBezárás

Foglalkoztatási megállapodások támogatása – TÁMOP-1.4.5-12/1

Mire?

  • Munkanélküliek humánfejlesztése
  • A foglalkoztatási paktum tagjainak kompetencia- és szolgáltatásfejlesztése
  • A partnerségben résztvevő állami szereplők helyi munkaerő-piac fejlesztését érintő programjainak támogatása
  • A partnerségben résztvevő munkaügyi szakigazgatási szervek támogatási eszközeinek biztosítása
  • A tapasztalatok összegyűjtését és megosztását szolgáló látogatások, rendezvények támogatása
  • Horizontális szempontok terén tett vállalások teljesítését szolgáló tevékenységek támogatása
  • A projektmenedzsment és koordinációs feladatok támogatása
  • Szükségletfelmérés; célcsoport elemzés; megvalósíthatósági tanulmány készítése

Mennyi? 40-80 millió Ft (100%-os intenzitás mellett).

A pályázatok benyújtása 2012. április 30-tól május 31-ig lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

Rugalmas munkahelyek – TÁMOP-2.4.5-12/7-8

Mire?

  • Munkafolyamatok racionalizálása
  • Munkakörök racionalizálása, átszervezése
  • Dokumentációk át/kidolgozása
  • Munkaszervezés átalakítása
  • Munkaidők átszervezése
  • Munkaerő-gazdálkodás
  • Új típusú munkakörök bevezetése, a hozzájuk kapcsolódó/kialakított/ szükségessé vált új munkatársak felvétele és foglalkoztatása
  • Szolgáltatások (pl. munkaerő-kölcsönző) igénybevétele
  • Új típusú munkaidő-szervezési módszerek kialakítása és bevezetése
  • A béren kívüli juttatási rendszer fejlesztése a rugalmasság által, ösztönző intézkedések bevezetése
  • Eszközbeszerzés és infrastrukturális átalakítás

Mennyi? 1-15 millió Ft (100%-os intenzitás mellett)

A pályázatok benyújtása 2012.04.01-től 2012.05.01-ig lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

Képzési programok az egészségügyi ágazat szolgáltatás-fejlesztése érdekében – TÁMOP-6.2.2/A/11/1

Mire?

  • Képzési programok a hiányszakmákban
  • Szakdolgozói ösztöndíjprogram
  • Rezidens ösztöndíjprogram
  • Menedzsmenti továbbképzési programok
  • Ráépítő és kompetenciabővítő képzési program

Mennyi?2-200 millió Ft (100%-os intenzitás mellett)

A pályázat részleteiBezárás

Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP)

100%-os munkahelyi képzések országosan – TÁMOP-2.1.3

Mire?

  • Szakmai képzések
  • Idegen nyelvi képzések
  • A vállalkozás működésével kapcsolatos képzések
  • Számítástechnikai és informatikai képzések

Mennyi? 1 – 50 millió Ft (100%-os támogatási intenzitás mellett)

A pályázat részleteiBezárás

Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok – lokális színterek – TÁMOP-6.1.2/11/1

Mire?

  • Dohányzás megelőzési és leszoktatási programok
  • Alkohol-, és drogfogyasztást megelőző programok
  • Stresszkezelő programok
  • Egészséges táplálkozási programok
  • Rendszeres testmozgást biztosító programok
  • Életvezetési kompetenciákat fejlesztő programok
  • Családi életre való felkészítő programok
  • Biztonságos szexuális életet elősegítő programok
  • Elsősegély nyújtási és baleset megelőzési programok

Mennyi?1-10 millió Ft (100%-os intenzitás mellett)

A rugalmasságot növelő helyi, innovatív kezdeményezések támogatása – TÁMOP-2.4.5-12/3-4

Mire?

  • Helyi szövetségek kialakítása/kötése/támogatása
  • A helyi szociális infrastruktúra működésének összehangolása és az intézmények közötti együttműködés megerősítése helyi szinten
  • Helyi együttműködések kialakítása és megerősítése
  • Új típusú munkakörök kidolgozása
  • Nyitvatartási- és ügyintézési idők racionalizálása, várakozási idők csökkentése
  • Felhasználóbarát szolgáltatásnyújtás kialakítása, szolgáltatások igénybevételének racionalizálása
  • A munka és a magánélet összehangolását segítő lakossági általános informálás
  • Család-, felhasználóbarát hivatalok/intézmények kialakítás
  • Felhasználóbarát települési környezet fejlesztése
  • Közlekedés összehangolása a munkaidővel/tanulással, az intézmények nyitva tartásával

Mennyi? 10-50 millió Ft (100%-os intenzitás mellett)

A pályázatok benyújtása 2012.04.01-től 2012.05.01-ig lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

A rugalmasságot növelő helyi, innovatív kezdeményezések támogatása – TÁMOP-2.4.5-12/5-6

Mire?

  • A projekt szakmai megvalósítását végrehajtók foglalkoztatása
  • Képzés szakmai megvalósítók számára
  • Képzés célcsoport számára
  • Projekt megvalósításához kapcsolódó eszközbeszerzés
  • Gyermekek napközbeni ellátását biztosító helyiség (bérelt is) gyermekellátás céljára való átalakítása, felújítása
  • Gyermekek napközbeni ellátását biztosító helyiség bérlése
  • Kommunikációs tevékenység
  • Gyermekfelügyelettel kapcsolatos jogi, pénzügyi szolgáltatás igénybevétele
  • Gyermekfelügyelettel kapcsolatos szolgáltatások igénybevétele
  • Közbeszerzések lebonyolításához kapcsolódó tevékenységek
  • Kötelező engedélyek beszerzése

Mennyi? 10 – 150 millió Ft (100%-os támogatási intenzitás mellett)

Közoktatási intézmények szerepbővítése, újszerű intézményi együttműködések kialakítása (tanulást segítő támogató formák bevezetése) – TÁMOP-3.2.1.A-11/1-2

Mire?

  • Szociális tevékenységek
  • Egészségügyi tevékenységek
  • Oktatási, kulturális és közösségi tevékenységek
  • Környezetvédelmi tevékenység
  • Önkéntes programokhoz kapcsolódó tevékenységek
  • Kapcsolódó képzések, foglalkozások, felkészítések

Mennyi? 5 – 100 millió Ft

A pályázatok benyújtása 2012. május 2-től 2012.június 1-ig lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

Nemzetiségi tanulók nevelésének és oktatásának segítése II. szakasz – TÁMOP-3.4.1.A-11/1

Mire?

  • Tananyagfejlesztés: tanulói és tanári eszközök, digitális tananyagok kifejlesztése
  • Módszertani, értékelési ajánlások
  • A tankönyvek és digitális tananyagok jóváhagyásra való előkészítése
  • A nemzetiségi szaktárgyi terminológiát alkalmazó fordítás az adott nemzetiségi nyelvre, nyelvekre
  • Digitális tananyagok elkészítése, szükség esetén jóváhagyásának előkészítése

Mennyi? 30-200 millió Ft (100%-os intenzitás mellett).

A pályázatok benyújtása 2012. április 27-től május 27-ig lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja – TÁMOP-4.2.3.-12/1

Mire?

  • Tudományos eredmények és tevékenységek népszerűsítése
  • Felsőoktatási intézmények kutatásainak társadalmi megismertetése
  • Önszerveződő és önkéntes részvételen alapuló tudományos tevékenységhez kapcsolódó kezdeményezések támogatása
  • A tudományos kutatás és a műszaki fejlesztés eredményeinek és tevékenységeinek népszerűsítése
  • A felsőoktatásban és a tudományos kutatásokban lévő trendek és eredmények közvetítése
  • Eszközbeszerzés
  • Oktatási segédanyag és segédeszköz beszerzés
  • Szoftverbeszerzés

Mennyi? 20-150 millió Ft (100%-os intenzitás mellett).

A pályázatok benyújtása 2012. május 07-től május 31-ig lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

Integrált térségi programok a gyerekek és családjaik felzárkózási esélyeinek növelésére – TÁMOP-5.2.3-A-12/1

Mire?

  • Kistérségi stratégia kialakítása
  • Intézmény- és szolgáltatásfejlesztés
  • A lakosság bevonása
  • Szakmai-módszertani fejlesztés (képzés, tapasztalatcsere, tréning, konzultáció és tanácsadás)
  • A Biztos Kezdet szemlélet megjelenésének elősegítése

Mennyi? 400-600 millió Ft (100%-os támogatási intenzitás mellett)

A pályázatok benyújtása 2012. május 1-től szeptember 1-ig lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

Komplex telepprogram (komplex humánszolgáltatás hozzáférés biztosítása) – TÁMOP-5.3.6-11/1

Mire?

  • A célcsoport bevonásának előkészítése és az egyéni fejlesztési tervek
  • A helyi humán szolgáltatások elérhetőségének fejlesztése, koordinációjuk javítása
  • Helyi humán szolgáltatási kapacitások fejlesztése és a szolgáltatók együttműködésének megerősítése
  • Szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása
  • Szociális, gyermekjóléti szolgáltatások és közösségfejlesztés
  • Oktatási, nevelési szolgáltatások biztosítása
  • Egészségügyi szolgáltatások elérésnek javítása
  • Felnőttoktatás, felnőttképzés, szakképzés
  • Foglalkoztatás elősegítése
  • A közösségi beavatkozási terv, és egyéni fejlesztési tervek megvalósulásának önértékelése

Mennyi? 45-150 millió Ft (100%-os intenzitás mellett).

A pályázatok benyújtása 2012. augusztus 1-től augusztus 31-ig lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

Innovatív, kísérleti foglalkoztatási programok – TÁMOP-1.4.3-12/1

Mire?

  • Helyzet-, és szükségletfelmérés
  • Megvalósíthatósági tanulmány elkészítése
  • Költség-haszon elemzés készítése
  • Építési beruházásokhoz kapcsolódó kiviteli tervek készítése
  • Üzleti terv készítése
  • Célcsoporttal kapcsolatos előkészítő tevékenységek (toborzás, kiválasztás, bevonás)
  • Képzés
  • Munkaerő-piaci szolgáltatás, tanácsadás, mentorálás, munkanélküliek számára
  • Szolgáltatás, tanácsadás munkáltatók számára
  • Módszertan kialakítás, kipróbálás, adaptálás
  • Szolgáltatásfejlesztés, – kialakítás, – továbbfejlesztés
  • Célcsoport foglalkoztatása, önfoglalkoztatásának elősegítése, fenntartható tevékenységek kialakítása a szociális gazdaságban
  • Projekttevékenységhez szorosan kapcsolódó beszerzések

Mennyi? 60 – 200 millió Ft (100%-os támogatási intenzitás mellett)

A pályázatok benyújtása 2012. májusig lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

A rugalmasságot növelő helyi, innovatív kezdeményezések támogatása – TÁMOP-2.4.5-12/3-4

Mire?

  • Helyi szövetségek kialakítása/kötése/támogatása
  • A helyi szociális infrastruktúra működésének összehangolása és az intézmények közötti együttműködés megerősítése helyi szinten
  • Helyi együttműködések kialakítása és megerősítése
  • Új típusú munkakörök kidolgozása
  • Nyitvatartási- és ügyintézési idők racionalizálása, várakozási idők csökkentése
  • Felhasználóbarát szolgáltatásnyújtás kialakítása, szolgáltatások igénybevételének racionalizálása
  • A munka és a magánélet összehangolását segítő lakossági általános informálás
  • Család-, felhasználóbarát hivatalok/intézmények kialakítás
  • Felhasználóbarát települési környezet fejlesztése
  • Közlekedés összehangolása a munkaidővel/tanulással, az intézmények nyitva tartásával

Mennyi? 10-50 millió Ft (100%-os intenzitás mellett)

A pályázatok benyújtása 2012.04.01-től 2012.05.01-ig lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

A rugalmasságot növelő helyi, innovatív kezdeményezések támogatása – TÁMOP-2.4.5-12/5-6

Mire?

  • A projekt szakmai megvalósítását végrehajtók foglalkoztatása
  • Képzés szakmai megvalósítók számára
  • Képzés célcsoport számára
  • Projekt megvalósításához kapcsolódó eszközbeszerzés
  • Gyermekek napközbeni ellátását biztosító helyiség (bérelt is) gyermekellátás céljára való átalakítása, felújítása
  • Gyermekek napközbeni ellátását biztosító helyiség bérlése
  • Kommunikációs tevékenység
  • Gyermekfelügyelettel kapcsolatos jogi, pénzügyi szolgáltatás igénybevétele
  • Gyermekfelügyelettel kapcsolatos szolgáltatások igénybevétele
  • Közbeszerzések lebonyolításához kapcsolódó tevékenységek
  • Kötelező engedélyek beszerzése

Mennyi? 10-50 millió Ft (100%-os intenzitás mellett)

A pályázatok benyújtása 2012.04.01-től 2012.05.01-ig lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

Rugalmas munkahelyek – TÁMOP-2.4.5-12/7-8

Mire?

  • Munkafolyamatok racionalizálása
  • Munkakörök racionalizálása, átszervezése
  • Dokumentációk át/kidolgozása
  • Munkaszervezés átalakítása
  • Munkaidők átszervezése
  • Munkaerő-gazdálkodás
  • Új típusú munkakörök bevezetése, a hozzájuk kapcsolódó/kialakított/ szükségessé vált új munkatársak felvétele és foglalkoztatása
  • Szolgáltatások (pl. munkaerő-kölcsönző) igénybevétele
  • Új típusú munkaidő-szervezési módszerek kialakítása és bevezetése
  • A béren kívüli juttatási rendszer fejlesztése a rugalmasság által, ösztönző intézkedések bevezetése
  • Eszközbeszerzés és infrastrukturális átalakítás

Mennyi? 1-15 millió Ft (100%-os intenzitás mellett)

A pályázatok benyújtása 2012.04.01-től 2012.05.01-ig lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

Kulturális szakemberek továbbképzése a szolgáltatásfejlesztés érdekében – TÁMOP – 3.2.12-12/1

Mire?

  • Kulturális intézmények szakembereinek át- és továbbképzése
  • A képzéseken történő részvétel támogatása
  • A kultúráért felelős miniszter által akkreditált, tanfolyam jellegű szakmai továbbképzés
  • Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő iskolarendszeren kívüli formában, kulturális területre vonatkozó szakképesítést adó képzés.
  • Felsőoktatási intézmény által folytatott, kulturális területre vonatkozó szakirányú továbbképzés

Mennyi? 5-30 millió Ft (100%-os támogatási intenzitás mellett)

A pályázatok benyújtása 2012. április 9-től 2012. május 18-ig lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában – TÁMOP-3.2.13-12/1

Mire?

  • Heti-, havi szakkörök
  • Tehetséggondozás, fejlesztés
  • Versenyek, vetélkedők
  • Témanap, témahét
  • Előzetes igényfelmérés
  • Projektmenedzsment és adminisztráció
  • Szolgáltatások igénybevétele
  • Kismértékű infrastruktúra-fejlesztések

Mennyi? 5-30 millió Ft (100%-os intenzitás mellett).

A pályázatok benyújtása 2012. április 16-tól május 15-ig lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

Migráns hátterű tanulók nevelésének és oktatásának segítése II. szakasz – TÁMOP- 3.4.1.B-11/1-2

Mire?

    • Képzések, továbbképzés, oktatás tevékenységcsoport
    • Intézmények szolgáltatási színvonalának növelése tevékenységcsoport
    • Támogató szolgáltatások/tevékenységek megszervezése, lebonyolítása tevékenységcsoport

Mennyi? 10-45 millió Ft (100%-os intenzitás mellett).

A pályázatok benyújtása 2012. április 23-tól május 23-ig lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

Roma emberek képzésbe ágyazott foglalkoztatása a szociális és gyermekjóléti ellátórendszerben – TÁMOP-5.3.1-B-2-12/1-2

Mire?

  • A célcsoport 12 hónapos támogatott foglalkoztatása
  • A célcsoport részére foglalkozás-egészségügyi vizsgálat
  • A célcsoport helyi sajátosságokhoz, igényekhez igazodó továbbképzése
  • Szupervízió maximum 24 órában
  • A célcsoport beilleszkedését segítő és munkavégzését támogató mentor alkalmazása
  • Eszközbeszerzés a menedzsment, a célcsoport és a képzési feladatok támogatására
  • Munkaruha és/vagy védőruha beszerzése

Mennyi? 2-20 millió Ft (100%-os intenzitás mellett).

A pályázatok benyújtása 2012. november 2-től lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai tudásának elterjesztése és hozzáférhető szolgáltatások fejlesztése – TÁMOP-5.4.6.A-12/2

Mire?

  • Rendezvényszervezés – kommunikáció
  • Akkreditált felnőttképzési program megvalósítása
  • Tanácsadás – egyenlő hozzáférésre vonatkozóan
  • Módszertani kísérés
  • Projektmenedzsment
  • Szakmai megvalósításhoz szükséges beruházások

Mennyi? 5 – 20 millió Ft (100%-os támogatási intenzitás mellett)

A pályázatok benyújtása 2012. március 19-től 2012. április 20-ig lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

A bűnmegelőzés szempontjából kiemelten fontos, bűnelkövető vagy bűnelkövetés szempontjából veszélyeztetett gyermek- és fiatalkorúak segítése – TÁMOP-5.6.1.B-12/1-2

Mire?

  • Ismeretterjesztő, bűnmegelőzési célú tájékoztató programok az iskolákban
  • Konfliktuskezelés az iskolában, az iskolai és az iskolakörnyéki erőszak megelőzése
  • Kortárssegítő csoportok és programok működtetése
  • Iskolán kívüli bűnmegelőzési célú szabadidős, oktatási, kulturális és sporttevékenységek, készségfejlesztő programok szervezése
  • Gyermek- és fiatalkorúak társadalmi integrációjának elősegítése
  • Szabadidős és sporttevékenység szervezése
  • Előadások, ismeretterjesztő programok összeállítása
  • Közösségi tér kialakítása a közterületeken
  • Iskolán kívüli programok összeállítása
  • Az iskolából kikerült fiatalok bevonása, toborzása, kiválasztása
  • A célcsoport fejlesztését végző és egyéb szakemberek felkészítése, képzése

Mennyi? 15 – 40 millió Ft (100%-os támogatási intenzitás mellett)

A pályázatok benyújtása 2012. március 19-től 2012. április 20-ig lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

Képzési programok az egészségügyi ágazat szolgáltatás-fejlesztése érdekében – TÁMOP-6.2.2/A/11/1

Mire?

  • Képzési programok a hiányszakmákban
  • Szakdolgozói ösztöndíjprogram
  • Rezidens ösztöndíjprogram
  • Menedzsmenti továbbképzési programok
  • Ráépítő és kompetenciabővítő képzési program

Mennyi? 2-200 millió Ft (100%-os intenzitás mellett)

A pályázatok benyújtására 2012. március 21-től április 6-ig és 2012. június 5-től június 20-ig van lehetőség.

A pályázat részleteiBezárás

Óvodafejlesztés – TÁMOP-3.1.11-12/1-2

Mire?

  • Intézmények szolgáltatási színvonalának növelése, szervezetfejlesztés
  • Képzések, továbbképzések, tréningek
  • Az óvoda nevelési programjában foglaltak megvalósulását támogató szolgáltatások/tevékenységek/programok megszervezése, lebonyolítása

Mennyi? 1-100 millió Ft (100%-os intenzitás mellett).

A pályázatok benyújtása 2012. június 1-től június 30-ig lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

„Tudásdepó-Expressz”- A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében – TÁMOP-3.2.4-11/1

Mire?

  • Könyvtári adatbázis fejlesztése és portál létrehozása
  • Helyi progamok, kampányok megszervezése és lebonyolítása
  • Klubfoglalkozások és szaktudás fejlesztése
  • Távoli elérésű webes könyvtári szolgáltatások
  • Minőségbiztosítás és e-tájékoztatás
  • Szaknyelvi képzések
  • Archiválás és digitális jogkezelés
  • Eszközbeszerzés

Mennyi?10-50 millió Ft. (100%-os támogatási intenzitás mellett)

A pályázat benyújtására: 2012. március 25-től van lehetőség.

A pályázat részleteiBezárás

Regionális és ágazati felsőoktatási együttműködés támogatása, vidéki felsőoktatási integráció elősegítése – TÁMOP 4.1.1.C-12/1

Mire?

  • Területi-térségi-regionális együttműködések és integrációk támogatása
  • Ágazati együttműködések és integrációk támogatása
  • Élettudományi-klinikai együttműködés
  • Járműipari és gépipari együttműködés
  • IKT együttműködés
  • Zöld gazdaság együttműködés
  • Élelmiszerbiztonság – gasztronómia együttműködés
  • Lézeres tudományok, lézertechnológia, lézerfizika együttműködés
  • Intézményi szolgáltatások fejlesztése önállóan

Mennyi? 400 millió – 4 milliárd Ft (100%-os intenzitás mellett).

A pályázatok benyújtása 2012. május 21-től 2012. július 31-ig lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

Idegen nyelvi képzési rendszer fejlesztése a felsőoktatásban – TÁMOP 4.1.2.D-12/1

Mire?

  • Projekt-előkészítés
  • Szervezeti átalakítás, szervezetfejlesztés
  • Oktatási programok, oktatási rendszer és feltételek fejlesztése
  • A nyelvoktatási rendszert biztosító humánerőforrás fejlesztése
  • Komplex nyelvoktatási programok pilotkurzusainak lebonyolítása
  • Kommunikációs tevékenységek, a célcsoporton kívüli felsőoktatási hallgatók vagy volt felsőoktatási hallgatók nyelvoktatása részére biztosított közvetítő tevékenység

Mennyi? 20-600 millió Ft (100%-os intenzitás mellett).

A pályázatok benyújtása 2012. május 30-tól 2012. július 16-ig lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

Előremutató Infokommunikációs Technológiák kutatásának támogatása, valamint a kapcsolódó IT szakember-utánpótlás biztosítása – TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV

Mire?

  • Kutatásfejlesztési szolgáltatások fejlesztése
  • Hálózatépítés, kutatási és innovációs együttműködések kialakítása
  • Tudományos kutatóközpont (koordinációs központ) létrehozása
  • IT szakemberek képzésének és továbbképzésének indítása
  • Eszközbeszerzés az ERFA keretfinanszírozás terhére, csak a felsőoktatási intézményekben

Mennyi? 200 millió – 1,6 Mrd Ft. (100%-os támogatási intenzitás mellett)

A pályázatok benyújtása 2012. március 1-től április 27-ig lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben – TÁMOP-6.1.2/LHH/11/A

Mire?

  • Táplálkozási programok
  • Szabadidős programok
  • Alkohol-, dohányzás-, és drogprevenciós programok
  • Egészségfejlesztési programok
  • Életvezetési kompetenciafejlesztő programok
  • A biztonságos szexuális életet elősegítő programok
  • Elsősegély nyújtási és baleset megelőzési programok

Mennyi? 5-200 millió Ft

A pályázatok benyújtása 2012. március 1-től március 30-ig lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

Pedagógus képzés, továbbképzés – TÁMOP 3.1.5.

Mire?

  • Tanári mesterképzés
  • Szakirányú továbbképzés
  • Újabb műveltségterület elvégzésére irányuló részismeretek megszerzése

Mennyi? 3 – 20 millió Ft (100%-os intenzitás mellett)

A pályázat várható megjelenése: 2011 szeptember

A pályázat részleteiBezárás

„Építő közösségek” 3. ütem – A) Közművelődési intézmények a kreatív iparral kapcsolatos alapkompetenciák fejlesztését elősegítő új tanulási formák szolgálatában – TÁMOP-3.2.3/A-11/1

Mire?

  • Az épített környezet, emblematikus adottságainak, jellegzetességeinek kutatása, bemutatása
  • Kézművességi kompetenciafejlesztő programok
  • A képzőművészet szerepének bemutatása a helyi társadalom életében, a jellemző műfajaival kapcsolatos esztétikai ismeretek elsajátítása
  • A fényképek dokumentáló szerepének, jelentőségének tudatosítása
  • A film hatása, dokumentáló szerepének lehetőségei a helyi társadalom életében
  • A művészetek lehetőségeinek feltárása és használata a kreatív személyiségfejlesztésben, a nevelés folyamatában
  • A rádiós és televíziós riporteri munka, valamint az internet által kínált online felületek szerkesztésére és gyakorlati fogásaira irányuló ismeretek

Mennyi? 5-30 millió (100%-os támogatási intenzitás mellett)

A pályázatok benyújtása 2012. január 2. és március 14. között lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

Közoktatási intézmények szerepbővítése, újszerű intézményi együttműködések kialakítása (tanulást segítő támogató formák bevezetése) – TÁMOP 3.2.1

Mire?

  • Hagyományostól eltérő tanulási formák bevezetésének támogatása, tanórán kívüli segítő tevékenységek és tanulási lehetőségek feltárása és fejlesztése, bevezetése.
  • A tanulási környezet megváltoztatásával, egyénre szabott fejlesztésekkel és pedagógiai.

Mennyi? 5-30 millió Forint (100%-os intenzitás)

A pályázat várható megjelenése: 2012. év elején.

A pályázat részleteiBezárás

Sajátos nevelési igényű gyerekek integrációja – TÁMOP 3.4.2

Mire?
A gyógypedagógiai és befogadó intézmények által közösen megvalósítandó tevékenységek:

  • Az NFT 1-ben kidolgozott programok, és eszközhasználat elterjesztése,
  • Együttnevelést támogató továbbképzési programok lebonyolítása,
  • Érzékenyítő, felkészítő tréningek, programok megtartása az együttnevelésben résztvevő valamennyi szereplőve

Mennyi?

  • “A” komponens: 10-30 millió Ft (100%-os intenzitás mellett)
  • “B” komponens: 10-20 millió Ft (100%-os intenzitás mellett)

A pályázat benyújtása 2012. február 20-tól április 15-ig lehetséges

A pályázat részleteiBezárás

Iskolai tehetséggondozás – TÁMOP-3.4.3-11/1-2

Mire?

  • Pedagógusok tehetséggondozással-tanácsadással kapcsolatos továbbképzése
  • Tehetségazonosítást-, felismerést és tehetségsegítést, tehetség-tanácsadást lehetővé tevő programok
  • Tehetséges és eredményes tanulók támogatása
  • Tanítási szünetben megvalósított tehetséggondozó programok
  • Tehetségsegítő együttműködések kialakítása, térségi hálózatba szerveződésük elősegítése
  • Tanulmányi versenyek megszervezése, lebonyolítása
  • A versenyeken kiemelkedő eredményeket elérők (tanulók és pedagógusok) bevonása az egymásra épülő tehetségsegítő regionális-, megyei-, körzeti programokba

Mennyi?

5 – 20 millió Ft (100%-os intenzitás mellett)

A pályázatok benyújtása 2012. április 15-től május 15-ig lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

Országos Tehetségsegítő Hálózat kialakítása – Magyar Géniusz Integrált Tehetségsegítő Program – TÁMOP-3.4.4/B-11/1

Mire?

  • Kiváló tehetséggondozó programok elterjesztése, új tehetséggondozó programok indítása
  • Meglévő tehetségsegítő kezdeményezések működési feltételrendszerének javítása, új kezdeményezések elindításának ösztönzése, támogatása
  • Tehetségsegítő szervezetek hálózatépítése
  • Tehetséges fiatalok önszerveződésének kibontakoztatása

Mennyi? 3–10 millió Ft (100%-os intenzitás mellett)

A pályázatok benyújtása: 2012. április 15-től május 15-ig lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

Modellkísérleti program az alapszolgáltatások funkcionális összekapcsolására – TÁMOP-5.4.9-11/1

Mire?

  • Szervezetfejlesztés – szakértői tréningek
  • Szükségletdiagnosztikai eljárások és új dokumentációs rendszer
  • Kiegészítő szolgáltatások
  • Lakossági tájékoztatás, érdekérvényesítés támogatása, hozzátartozók felkészítése
  • Módszertani eszköztár és ajánlások készítése
  • Szolgáltatáskoordinációs tevékenység, szervezetmenedzsment egységes rendszerének kialakítása és működtetése
  • Szolgáltatásmonitoring és hatékonyságjavítás
  • Szupervízió, tapasztalatcsere, konzultáció

Mennyi? 20-35 millió Ft (100%-os intenzitás mellett).

A pályázatok benyújtása 2012. január 26-tól február 28-ig lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

Az önkéntesség elterjesztése – TÁMOP-5.5.2-11/1-2

Mire?

  • Önkéntesség motivációinak megteremtése, fejlesztése, tudatosság növelése
  • Kompetenciák fejlesztésében és a munkaerőpiacra való beilleszkedésben, munkaerő-kipróbálás lehetősége, társadalmi integráció elősegítése
  • Civil szervezetek, állami-és önkormányzati intézmények kapacitása, és azok szolgáltatásainak minősége és mennyisége növekedjen
  • Önkéntes pontok létre hozása
  • Önkéntes programok
  • Szolgáltatási kapacitásának fejlesztése önkéntesek bevonásán keresztül
  • Civil szervezetek és önkormányzatok együttműködése

Mennyi?15-20 millió (100%-os támogatási intenzitás mellett)

A pályázat benyújtása: 2012. február 29-ig lehetséges.

A pályázat részleteiBezárás

AMENNYIBEN ÉRDEKLIK A PÁLYÁZATOK TOVÁBBI RÉSZLETEI, VAGY NEM BIZTOS BENNE, HOGY MELYIK PÁLYÁZATI KIÍRÁSON ÉRDEMES ELINDULNIA, FORDULJON HOZZÁNK BIZALOMMAL!

PÁLYÁZNI SZERETNÉK

SZEMÉLYESEN ÉRDEKLŐDÖM

Tekintse meg az Új Széchenyi Terv pályázati kézikönyvét!

Kísérje figyelemmel az Új Széchenyi Terv híreit!

Tovább a Kivitelezéshez…