Előremutató Infokommunikációs Technológiák kutatásának támogatása, valamint a kapcsolódó IT szakember-utánpótlás biztosítása – TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV

Kódszám: TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV

Az Új Széchenyi Terv Előremutató Infokommunikációs Technológiák kutatásának támogatása, valamint a kapcsolódó IT szakember-utánpótlás biztosítása (TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV) című pályázati kiírás célja, hogy támogassa az Európai Bizottság által meghirdetett, az EU 2020 Stratégia céljait, valamint az információs társadalom kiépítését lehetővé tévő Digitális Menetrend IKT-vel kapcsolatos pilléreihez kötődő kutatásokat, illetve egyéb tevékenységeket. A Digitális Menetrend 8 pillérre épül, ezek közül célzottan háromhoz szorosan és közvetlenül kapcsolódó kutatást és kutatási kapacitásfejlesztést támogat a konstrukció. Ez alapján a 3. („Bizalom és biztonság”), a 4. („Sokkal gyorsabb internet”) és az 5. („Kutatás és innováció”) pillérek alatt megfogalmazott akciókhoz kapcsolódó tevékenységeket támogatja a TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV konstrukció.

A pályázók köre

A TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV pályázati kiírás keretében egyedüli pályázóként, illetve konzorciumvezetőként kizárólag a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 1. számú mellékletében felsorolt államilag elismert felsőoktatási intézmények pályázhatnak.

Jogi forma

311 Központi költségvetési irányító szerv 312. Központi költségvetési szerv
341 Köztestületi költségvetési irányító szerv 342 Köztestületi költségvetési szerv
529 Egyéb egyesület 541 Kamara
549 Egyéb köztestület 561 Közalapítvány
562 Közalapítvány önálló intézménye 569 Egyéb alapítvány
572 Nonprofit korlátolt felelősségű társaság 573 Nonprofit részvénytársaság
591 Egyesülés 599 Egyéb, jogi személyiségű nonprofit szervezet

 

Támogatható tevékenységek köre a TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV pályázat keretében

Szakmai fejlesztő tevékenységek

1. Az EU prioritásokhoz és kutatási területekhez kapcsolódó kutatások megvalósítása, (kötelező tevékenység minden projekt esetében legalább egy kutatási területen való kutatás)

2. Kutatás–fejlesztési szolgáltatások fejlesztése (kötelező minden projekt esetében legalább az egyik tevékenység megvalósítása)

  • Kutatásmenedzsmenti szervezetfejlesztés;
  • Kutatási asszisztencia fejlesztése;
  • Doktorandusz utánpótlás erősítése;
  • Olyan kutatók és tudománymenedzserek képzése, akik a hazai kutatócsoportok uniós K+F pályázatokban történő sikeres részvételét tudják majd biztosítani, beleértve a pályázatok megírását, hálózatépítést és azok lebonyolítását;
  • Tudástranszfer-szolgáltatások fejlesztése kizárólag kizárólag a projekt kutatási területéhez kapcsolódóan;
  • Nem saját tulajdonú know–how és szellemi termékekhez kapcsolódó felhasználói jogok beszerzése.

3. Hálózatépítés, kutatási és innovációs együttműködések kialakítása (kötelező minden projekt esetében legalább az egyik tevékenység megvalósítása):

  • Nemzetközi K+F és innovációs együttműködés, tapasztalatcsere, nemzetközi kapcsolat- és hálózatépítés FP7-es és Horizon2020-as potenciális pályázó szervezetekkel, intézetekkel;
  • Nemzetközi Jövő internet programokban történő részvétel erősítése
    • EIT KIC ICTLabs tevékenységéhez szorosan kapcsolódó kutatások ösztönzése
    • EU Smart City kezdeményezéshez történő hozzájárulás
    • GÉANT3 fejlesztésében való részvétel
  • A felsőoktatási kutatóhelyek és a vállalkozások tudományos együttműködésének elősegítése, hálózatépítés felsőoktatási intézmények, kutatóhelyek, és az eredményeket felhasználó vállalatok, költségvetési és non-profit szervezetek között.

4. Tudományos kutatóközpont (koordinációs központ) létrehozása a fent említett területek hatékonyabb, összehangoltabb kutatása érdekében.

  • Az országos kutatóközpont (koordinációs központ) létrehozása, melynek tevékenysége és kutatási területe szorosan kapcsolódik
    • FuturICT zászlóshajó projekthez,
    • Future Internet kutatásokhoz és platformtevékenységekhez,
    • Illetve egyéb olyan témákhoz, amelyek a Digitális Menetrend 3. (Bizalom és biztonság), a 4. (Sokkal gyorsabb internet) és az 5. (Kutatás és innováció) pillérei alatt futnak.
  • A kutatóközpont (koordinációs központ) bekapcsolódik európai uniós és nemzetközi projektekbe, valamint ellátja:
    • az adott terület kutatásainak országos szintű menedzsmentjét;
    • az adott területen kutató kutatóhelyek koordinációját, azok kutatásaihoz támogató szolgáltatások biztosítását
    • a kapcsolatépítést és kapcsolattartást potenciális FP7-es és FP8-as partnerekkel;
    • konferenciák szervezését az adott kutatási területen tapasztalatok, kutatási eredmények és legjobb gyakorlatok megosztása érdekében;
    • a tudományos eredmények, nemzetközi együttműködések tapasztalatainak disszeminációját;
    • a kutatásmenedzsmenti tevékenységeket további források becsatornázásáért, a kutatóközpont és az adott területen kutató kutatóhelyek fejlesztéséért.
  • A kutatóközpont (koordinációs központ) felállítása érdekében végezhető tevékenységek:
    • Szervezet vagy szervezeti egység létrehozása
    • Szervezetfejlesztés
    • Kapcsolódó HR kapacitásbővítés
    • Kapcsolódó képzés, tréning
    • Hálózatépítő tevékenységek
    • Disszeminációs tevékenységek

5. IT szakemberek – a felsorolt kutatási területen történő – képzésének és továbbképzésének indítása

6. Eszközbeszerzés az ERFA keretfinanszírozás terhére, csak a felsőoktatási intézményekben

A támogatás összege: 200 millió - 1,6 Mrd. Ft.

A támogatás intenzitása: 100%

A TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV pályázatok benyújtása 2012.március 1-től április 27-ig lehetséges lehetséges.

AJÁNLATUNK: 

  • Ingyenes pályázati audit
  • Sikerdíjas pályázatírás
  • Kivitelezés (partnereink bevonásával)
  • Teljes körű pályázati projektmenedzsment 

AMENNYIBEN ÉRDEKLIK AZ ELŐREMUTATÓ INFOKOMMUNIKÁCIÓS TECHNOLÓGIÁK KUTATÁSÁNAK TÁMOGATÁSA, VALAMINT A KAPCSOLÓDÓ IT SZAKEMBER-UTÁNPÓTLÁS BIZTOSÍTÁS (TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV) CÍMŰ PÁLYÁZAT TOVÁBBI RÉSZLETEI, VAGY NEM BIZTOS BENNE, HOGY MELYIK PÁLYÁZATI KIÍRÁSON ÉRDEMES ELINDULNIA,

 

KÉRDEZZE TANÁCSADÓNKAT!

 

HA MÁR ELDÖNTÖTTE, HOGY PÁLYÁZNI SZERETNE: PÁLYÁZNI SZERETNÉK

 

HA TOVÁBB BÖNGÉSZNE A PÁLYÁZATOK KÖZÖTT: VISSZA AZ AKTUÁLIS PÁLYÁZATOKHOZ

Kategória: Pályázatok

Címkék: