Angol nyelvi képzés

A képzés pontos megnevezése: Angol KER B2 – középszint (hagyományos középfokú nyelvtudásnak megfelelő )

Felnőttképzési tevékenység azonosítója: 20014000

A képzés besorolása: szakmai képzés

 

A program célja:

A résztvevő a képzés sikeres elvégzésével eljusson a Közös Európai Referenciakeret által meghatározott B2 nyelvi szintre. A szintet jellemző ismeretek és kompetenciák elsajátításával a résztvevő növeli saját értékét a munkaerőpiacon, illetve ha munkaviszonyban áll, hozzájárul munkaadója piaci versenyképességéhez.

 

A képzés során megszerezhető kompetenciák:

  • A hallgató képes megérteni összetettebb, elvont témájú szövegeket is ,beleértve a szakterületének megfelelő szakmai beszélgetéseket is.
  • A hallgató képes aktívan résztvenni az ismerős témákról szóló informális beszélgetésekben, anyanyelvi beszélőkkel folytatott társalgás vagy zavaró háttérzaj esetén is. Képes természetes módon olyan szintű normális interakciót folytatni, hogy az egyik fél számára sem megterhelő.
  • Képes mondanivalóját a másokéhoz kapcsolni, visszacsatolni és beszélgetőpartnerei állításait továbbítani. Képes egy beszélgetést kezdeményezni, fenntartani és udvariasan befejezni.
  • Képes a szisztematikus érvelésre, ki tudja emelni a lényeges pontokat és érveit részletes magyarázattal alá tudja támasztani.
  • Képes közvetíteni egy anyanyelvű beszélő és az idegen nyelvet nem beszélő fél között.
  • Beszédét tudatosan ellenőrzi, hibáit, nyelvbotlásait általában kijavítja.

 

A képzésbe való bekapcsolódás feltételei:

A hallgatónak rendelkeznie kell Angol KER B1 szintjének megfelelő ismeretekkel és kompetenciákkal.

A képzésre jelentkezőnek képesnek kell lennie anyanyelvén írni , olvasni, beszélni.

 

A képzésbe való részvétel feltételei:

A résztvevő hiányzásainak óraszáma nem haladhatja meg a teljes tanfolyam időtartamának 20 %-át.

 

A képzés módszerei:

  • Egyéni munka (hallás utáni beszédértés, olvasás utáni értés, problémamegoldás, feladatmegoldás)
  • Páros munka (szerepjáték, tolmácsolás, feladatmegoldás)
  • Csoportmunka (ötletbörze, interaktív írás, kooperatív technikák)
  • Frontális oktatás

 

Tervezett képzési idő: 180 óra

 

A tananyag egységei (moduljai), azok célja, tartalma, követelményei:

  1. Angol KER B2 – 1. modul
  2. Angol KER B2 – 2. modul
  3. Angol KER B2 – 3. modul
  4. Angol KER B2 – 1. modul

 

Az Angol KER B2 – 1. modul programmodul célja:

A programmodul sikeres elvégzése után a hallgató képes használni a beszédértési technikákat anyanyelvű beszélővel folytatott kommunikáció vagy az angol nyelvű média hallgatása, olvasása során. A képzés során megismeri a hatékony kommunikáció eszközeit, egy beszélgetés kezdeményezésének, elzárásnak lehetőségeit, a kompenzációs stratégiákat. Képes az olvasott vagy hallott szöveg lényegének összefoglalására. Képes a hallottakat megismételni, megerősítést vagy az információ megismétlését kérni valamint következtetéseket kifejezni.

 

A programmodul követelményei:

Az alábbi nyelvtani egységek ismerete és használata:

  1. 1.,2. és 3. típusú feltételes mód
  2. passzív igealakok
  3. Present Perfect Continuous
  4. függőbeszéd
  5. brit és amerikai akcentus felismerése
  6. felszólító mód

 

Az alábbi nyelvi funkciók ismerete és használata:

  1. figyelmeztetés és tanácsadás
  2. visszakérdezés, pontosítás
  3. kívánság kifejezése
  4. engedélykérés, engedélyadás, visszautasítás

 

A programmodul során elsajátított ismeretek, kialakított készségek, képességek, kompetenciák:

Ismeretek:

  1. Feltételes mód használata
  2. A passzív szerkezet használata
  3. Függőbeszéd szerepe, használata
  4. A brit és amerikai angol közötti különbségek ismerete, az akcentus felismerése
  5. Társalgás során a visszakérdezés és pontosítás eszközeinek ismerete
  6. A modul témaköreinek megfelelő szókincs elsajátítása

 

Képességek:

  1. Egy hosszabb szöveg tartalmának összefoglalása
  2. Jelentősebb mennyiségű információ megértése és cseréje
  3. Kívánság, engedélykérés és adás kifejezése
  4. Érzelmek és nehézségek viszonylag pontos kifejezése
  5. Figyelmeztetés és tanácsadás kifejezése írásban és szóban
  6. A résztvevő képes érzésekről, élményekről beszámolni
  7. Képes önéletrajzot írni és egy állást megpályázni

 

Kompetenciák:

  1. Képes a megértést segítő technikákat alkalmazni
  2. Képes az ismeretlen szavak jelentésére következtetni
  3. Az elbeszélő technikák ismerete alapján képes a szereplők / beszélők motivációját megérteni
  4. Képes feltevéseit kifejezni, következtetéseket levonni
  5. Képes egy beszélgetést elkezdeni, fenntartani, átvenni és megadni a szót beszélgetőpartnerének
  6. A hallgató képes a kapott információról bizonyosságot szerezni, feltevéseit, kétségeit kifejezni

 

Az Angol KER B2 – 2. programmodul céljai

A modul sikeres elvégzésével a hallgató képes megérteni összetettebb általános vagy a saját szakterületéhez tartozó szövegek jelentős részét, írásban és szóban egyaránt. Képes egy beszélgetés megfelelő kezdeményezésére, fenntartására és udvarias lezárására. Ki tudja mutatni érdeklődését a másik beszélő irányában. A hallgató tud árnyaltan, érvek és megjegyzések használatával véleményt kifejteni, egyetértést és ellentmondást kifejezni.

 

A programmodul során elsajátított ismeretek, kialakított készségek, képességek, kompetenciák:

Ismeretek:

  1. Igealakok, igei vonzatok
  2. Múlt idő, előidejűség kifejezése
  3. Jövő idő többféle kifejezése
  4. Vonatkozó mellékmondat
  5. Igenevek
  6. A modul témaköreinek megfelelő szókincs

 

Képességek:

  1. A hallgató képes szokások és gyakoriság kifejezésére.
  2. Képes valami mellett és ellen is érvelni és udvarias vitát folytatni.
  3. Képes meglepetést és túlzást kifejezni
  4. Képes udvarias hangvételű levelet írni
  5. Képes segítséget kérni, adni és visszautasítani

 

Kompetenciák:

  1. Képes bonyolultabb vagy elvontabb témájú szövegek fő gondolatmenetét megérteni
  2. Képes megérteni a médiában látható, hallható programok jelentős részét, ha a beszélő nem dialektusban beszél
  3. Képes megragadni az olvasott szöveg tartalmát és kiszűrni a számára fontos információkat
  4. Képes hatékony és változatos interakciót folytatni, feltevéseket tenni, reagálni.
  5. Képes összefoglalást adni eseményekről, újságcikkekről, hozzátéve a saját véleményét.

 

Az Angol KER B2 – 3. programmodul céljai

 

A képzés célja, hogy a résztvevő magas szintűre fejlessze szövegalkotó képességeit, ami megmutatkozik mind a társalgás lebonyolítása, mind a kohéziós elemek használata során. A képzés sikeres elvégzésével a hallgató képes gördülékeny kommunikációra anyanyelvi beszélővel is. Képes visszacsatolni és tudatosan segíteni a folyamatos beszélgetés menetét. Képes szisztematikus érvelésre, ki tudja emelni a lényeges pontokat és részleteket is ki tud fejteni. Képes tisztázni a jelentések különböző árnyalatait. A résztvevő beszédét tudatosan ellenőrzi és kijavítja nyelvbotlásait. A résztvevő képes megérteni hosszabb és összetettebb szöveget is.

 

A programmodul során elsajátított ismeretek, kialakított készségek, képességek, kompetenciák:

Ismeretek:

  1. A Present Perfect, a Present Perfect Continuous igeidők használata
  2. Jövő idő kifejezése, valamint a Future Perfect használata
  3. Passzív alakok használata az összes ismert ideidőben
  4. Kijelentés, kérdés és kérés a függőbeszédben
  5. Képzők ismerete, a szóképzés szabályszerűségei
  6. Műveltség kifejezése
  7. A modul témaköreinek megfelelő szókincs, szókapcsolatok és idiómák ismerete

 

Képességek:

  1. A hallgató képes kívánságot és fontossági sorrendet kifejezni
  2. Képes udvariasan bocsánatot kérni és elfogadni
  3. Képes árnyalt összehasonlítást kifejezni
  4. Képes javaslatot tenni és javaslatkora udvariasan reagálni, egyetértést vagy ellenkezést kifejezni
  5. Képes konkrét dolgoktól elvonatkoztatni és általánosítást kifejezni
  6. Tud beszámolót, összefoglalót, hivatalos levelet írni

 

Kompetenciák:

  1. Képes bonyolultabb vagy elvontabb témájú szövegek fő gondolatmenetét megérteni
  2. Képes megérteni az angol nyelvű médiában látható, hallható programok jelentős részét, ha a beszélő nem dialektusban beszél

 

Csoportlétszám: minimum 2 fő és maximum 12 fő.

 

Az előzetesen megszerzett tudás elismerésének módjai:

A képzés elején kitöltött szintfelmérő teszt eredménye alapján a hallgató az előzetesen megszerzett tudásszintje feletti megfelelő modulnál kapcsolódhat be a nyelvi képzésbe.

 

A képzésben részt vevő teljesítményét értékelő rendszer leírása:

A tanórák során írásban és szóban, valamint írásbeli teszttel a modul végén. A kurzus során egy-egy specifikus területen, valamint a modul végén haladást mérő teszttel történik a hallgatók tudásának ellenőrzése.

 

A képzés elvégzését igazoló iratok:

A Congruent Kft. által kiállított, a képzés elvégzését igazoló tanúsítvány.

 

A képzésről, illetve a képzés egyes egységeinek (moduljainak) elvégzéséről szóló igazolás kiadásának feltételei:

  1. Tanfolyami díj megfizetése
  2. A modulok látogatása az előírt százalékban (maximum 20 %-os hiányzás az egyes modulokban és az egész képzésben is).
  3. A záróvizsga követelményeinek legalább 60%-os teljesítése.

Kategória: Nincs kategorizálva

Címkék: , ,